Csaknem naponta változtatja a Google a rangsorolási algoritmust. Habár nem mindegyiket vesszük észre, de amelyekről tudomást szerzünk, azok általában jelentősen átrendezik az oldalak keresőbeli erősorrendjét. Folytatva előző írásunkat, elmúlt nyolc év további algoritmus-frissítéseit, valamint az ahhoz kapcsolódó jó gyakorlatokat mutatjuk be.

A Google egyik legfontosabb algoritmus frissítése a 2013-as Hummingbird, amely arra koncentrál, hogy megértse a keresési lekérdezés tényleges tartalmát, valamint a valódi keresési szándéknak megfelelő találatokat nyújtson. Főként azt célozza, hogy az egyedi, rövid és nem természetesen ható kulcsszavak helyett, hosszabb, a hétköznapi társalgásban is előforduló kifejezésekre lehessen keresni. A 2015-ös RankBrain gépi tanulási rendszer a Hummingbird kiegészítéseként működik. Figyelembe veszi a korábbi felhasználói viselkedés adatait, amely alapján segít a Google-nek feldolgozni és választ adni a szokatlan, egyedi, és eredeti lekérdezésekre is.

Mire összpontosít?

Long-tail kulcsszavak
Ismeretlen keresési lekérdezések
Természetes nyelv használatának erősítése
Felhasználói élmény elősegítése

Milyen jó gyakorlatot kövessünk?

Terjesszük ki a kulcsszó kutatást. A tartalom diverzifikálása – azaz szerteágazóbba tétele – érdekében fordítsunk kiemelt figyelmet a kapcsolódó keresésekre, valamint a szinonimákra Különösen a címekben és a meta leírásokban képesek a keresőmotorok egyre inkább feldolgozni a természetes nyelvet, illetve kiszűrni a természetellenes megfogalmazásokat. Fedezzük fel a versenyelemzés eszközök segítségével a vezető versenytársak által használt kulcsszavakat is! Természetesen, ne felejtsük el, hogy a fent említett tényezők mellet létfontosságú: a felhasználói élmény javítása. Tartsuk hát szemmel ezt a Google Analytics-ben. Különös tekintettel a visszafordulási arányra, valamint a felhasználók által a weboldalunkon töltött átlagos időre, azaz a munkamenet időtartamára.

A 2014-ben megjelent Pigeon frissítés jelentős előrelépést jelentett a rangsorban a helyi könyvtároldalak számára, valamint szorosabb kapcsolatot teremtett a Google Webkereső és Térképkereső között is.
Két évvel később elindult a Possum frissítés, amellyel a Google – a kereső fizikai helyétől függően – változatosabb keresési eredményeket kínált a felhasználók számára. Alapvetően, minél közelebb vagyunk az adott üzlet címéhez, annál nagyobb eséllyel találkozhatunk vele a keresési eredmények között. Még kis különbség a lekérdezés megfogalmazásban is eltérő eredményeket nyújthat. Érdemes megemlítenünk, hogy a Possum azokat vállalkozásokat is előrébb rangsorolja, akik az általunk keresett üzletágban, de fizikailag a tartózkodási helyünkön kívül találhatók.

Mire koncentráltak a frissítések?

A helyi keresési eredményekben több tekintélyes és jól optimalizált webhely megjelenítése.
A kereső fizikai helyéhez közelebb levő keresési eredmények megjelenítése.

Milyen jó gyakorlatot kövessünk?

A hagyományos keresőoptimalizálásban alkalmazandó tényezők ismerete egyre fontosabbá válik a helyi keresőoptimalizálásban is. Jelenleg, a helybeli cégeknek az on-page, vagyis az oldalon belüli SEO-ra kell koncentrálniuk.

Hozzunk létre ennek érdekében a Google helyi indexében egy Google Cégem oldalt a vállalkozásunk számára. Figyeljünk továbbá a cégünk nevére, címére és telefonszámára, hiszen ezeknek az összes helyi listán összhangban kell egymással lenniük.

Egyik legnagyobb érték a releváns helyi könyvtárakban való megjelenés. A Pigeon frissítés a helyi könyvtáraknak nagy löketet adott a rangsorban. Miközben, tehát egyre nehezebb feljutni a legjobb találatok közé a rangsorban, egyre könnyebb bekerülni a feltehetően magas rangsorolásra számító helyi, céges könyvtárakba.

A Google Fred a keresőmotor másik frissítésének nem hivatalos neve. Az algoritmus vadászik a túlzott reklámokra, a kevéssé értékes tartalmakra, valamint a felhasználók számára nem értékes weboldalakra. Az algoritmus azokat a weboldalakat bünteti a legszigorúbban, amelyeknek semmi más céljuk nincsen, mint a hasznos információk közvetítése helyett a bevételszerzés.

Milyen problémákat kíván megoldani?

Weboldalak agresszív bevételszerzési tevékenysége
Félrevezető vagy megtévesztő hirdetések
Felhasználói élménnyel kapcsolatos problémák és akadályok
Gyenge mobilkompatibilitás
Vékony, csekély értékű tartalmak

Milyen jó gyakorlatot kövessünk?

Semmi gond nincsen azzal, hogyha hirdetéseket helyezünk a webhelyünkre. Csupán ügyeljünk a reklámok mennyiségére és helyére. Nem szerencsés, hogyha a hirdetések megakadályozzák a tartalom elolvasását.

Végezzünk továbbá a Google Quality Rater segítségével önértékelést a saját webhelyünkön. Kutassuk fel az oldalunkon található „vékony” tartalmakat, oldjuk meg a problémát, valamint dolgozzunk a felhasználói élmény javításán.

A Google 2015-ben kijött ezen frissítése Mobilegeddon néven ismeretes. Célja, hogy a mobileszközökre optimalizált oldalaknak jobb, a nem-mobilbarát oldalaknak pedig rosszabb besorolást adjon.

Igaz, hogy hamarosan mindez már nem lesz elegendő. Ebben az évben ugyanis a Google a Mobile First indexelést is bemutatta, melynek alapján a Google elsőként a mobileszközökön való megjelenést veszi figyelembe az indexelésnél. Csak utána nézi az asztali verziót, sőt csak azokat az oldalakat indexeli, amelyek mindkét változatot képesek – lehetőleg ugyanolyan módon – megjeleníteni a felhasználók számára.

Az összes weboldalra – függetlenül attól, hogy mobil-barát megjelenésűek vagy sem.

Mi a sikeres optimalizálás titka?

Ha kíváncsiak vagyunk rá, hogy bekerültünk –e Mobile First indexbe, akkor ellenőrizzük a Keresési Konzolt. Ha még nem kaptunk erről szóló értesítést, akkor egyelőre még nem, de vizsgáljuk meg, hogy a robots.txt fájl nem korlátozza –e a Google keresőbotját az oldal feltérképezésében.

Tegyük oldalunkat mobilbaráttá! Erre a Google az úgynevezett érzékeny webdesign alkalmazását ajánlja. Ha pedig weboldalunk készen áll, akkor futtassunk le egy mobil-barát tesztet, hogy lássuk, megfelel –e a keresőmotor követelményeinek. Amennyiben dinamikus kiszolgáló vagy külön URL-címmel rendelkezünk, akkor győződjünk meg róla, hogy a mobil és az asztali webhely ugyanolyan tartalmat kínál – beleértve ebbe a metaadatokat, illetve a strukturált adatokat is.

Nézzük, végül a Google legutóbbi frissítését, amely 2018. júliusában indult útjára és a weboldalak mobileszközökön való betöltésének sebességére koncentrál. A frissítés nyomán a gyorsabb weboldalak magasabb besorolását kaptak a keresési találatok között. Kiderült, hogy a frissítés után az oldalak Optimalizálási Pontszáma szoros kapcsolatot mutat a Google találatok között elért helyezéssel. De ami még fontosabb: a magas Optimalizálási Pontszámú, ámde lassan betöltő oldalak besorolását nem rontotta a frissítés.

Ebből következik, hogy az oldalak Optimalizálást Pontszáma az első helyen áll, így leginkább annak fejlesztésére kell koncentrálnunk.

A lassan betöltődő és alacsony Optimalizálási pontszámmal rendelkező oldalakra.

Jelenleg 9 olyan tényező létezik, amely a hivatalos Google-közlés szerint befolyásolja az Optimalizálási Pontszámot. Egyszóval: miután elemeztük az oldalunk betöltési sebességét és felfedeztük – remélhetőleg a nem – gyenge pontjait, vegyük figyelembe az alábbi 9 szabályt az Optimalizálási Pontszám javításához.

Próbáljuk meg elkerülni a céloldal átirányítását.
• Csökkentsük a fájl méretét a tömörítés engedélyezésével.
• Javítsuk a kiszolgáló válasz idejét.
• Vezessünk be a gyorsítótárba való mentést.
• Minimalizáljuk az erőforrásokat. (HTML, CSS, JavaScript)
• Optimalizáljuk a képeket.
• Optimalizáljuk a CSS-delivery-t.
• Adjunk prioritást a látható tartalomnak.
• Távolítsuk el a megjelenítést blokkoló JavaScript-et.